A Széchenyi István Szakkollégium blogja

 A focihoz és a politikához hasonlóan egyre többen kezdenek érteni mostanában az energia kérdéséhez is. Szerdai kerekasztal-beszélgetésünk előadói azonban vélhetően bőven tartogattak érdekes és új információkat minden látogatónk számára. Március 23-án a Corvinus Egyetem VII-es előadójában beszélgettünk a magyar energiapolitika kihívásairól, az ellátás-biztonság helyzetéről, jövőjéről Andzsans-Balogh Kornéllal a REKK elemzőjével, Dr Orbán Anita energiabiztonságért felelős utazó nagykövetasszonnyal, valamint Soczó Natáliával, a MOL energiapolitikai elemzőjével. A beszélgetést Szabó István végzettünk moderálta.   

 A Széchenyi István Szakkollégium egy dinamikusan változó közösség. Időnként kiszállnak a megerősödött szárnyú sziszesek, és megkezdik a nagybetűs Életet, szerencsére azonban nem kell félnünk, mindig jönnek újabb és újabb szárnyalni akaró, ám még pelyhedző szárnyú, tudásra szomjazó fiatalok, akik a SZISZ-ben és SZISZ-szel kalandozva a szakkolis évek alatt megerősödnek és kirepülnek, hogy helyüket mindig új és új generáció vehesse át. A sok kalandon, mókán és kacagáson (és sok minden máson) kívül még valami összeköt minket, ezt úgy szoktuk mondani magunk közt: SZAKMAISÁG.

 Március 23-án 18:00-tól a C épület VII. előadótermében folytatódik szakpolitikai előadássorozatunk, ezúttal kissé kicsapva a mainstreamből és messzebb az index címlaptól, ugyanis témánk az energiapolitika, szűkebben az ellátásbiztonság felé tett/teendő törekvések, a magyar energiahelyzet bemutatása lesznek. A kerekasztal-beszélgetésen részt vesz Dr. Orbán Anita, Magyarország energiabiztonságért felelős utazó nagykövete, Soczó Natália a MOL energiapolitikai szakértője és Andzsans-Balogh Kornél a REKK témában kutató elemzője.

Azt, hogy miért elképesztően fontos Magyarország és a KKE-i térség számára az energiabiztonság, talán nem kell sokat ecsetelni. Mindenki emlékezhet a 2006-os, és az azt követő energiaválságokra (de legalábbis a legsúlyosabb 2009-esre), amik rávilágítottak egyrészről az orosz energiafegyver hatásosságára, másrészről az útvonal-diverzifikáció szükségességére. De hogy mennyire is függünk Oroszországtól:

• Az éves magyar gázfogyasztás majdnem 12 milliárd m3, melyből az orosz import 8,9 milliárd m3 (74%). A földgáz adja a magyar energiafelhasználás 44,3%-át, kulcsszerepe van a vilamosenergia-termelésben, a háztartások önálló energiafogyasztásában és a távfűtés terén.
• A magyar stratégiai földgáztároló-kapacitás 1,4 milliárd m3 (az éves fogyasztás kb. 10%-a), ugyanakkor ez kiegészül a kereskedelmi tárolókkal, így a teljes tartalák 6,1 mrd m3, ami térségi viszonylatban legalábbis kiemelkedő, és így stratégiai lehetőség. (az észrevételt köszönjük!)
• HU olajfogyasztása 161.000 hordó per nap, amiből 160.000 hordó orosz importól származik. Az olaj és származékai adják HU energiafogyasztásának 24,2%-át.
• A magyar villamosaenergia 40%-át a paksi blokkokban állítják elő, melyek éves 295 tonnás urániumfelhasználását 100%-ban Oroszországból fedezik.

Hozzá kell tenni a kép teljességéért, hogy a finomított uránt nagyon könnyen be lehet szerezni más forrásból (de azt ne feledjük, hogy Paks a szovjet technikán alapul), ill. a kőolajimport pótlása is nagyjából-egészében megoldható, elsősorban az Adria-vezetéken.

A fő kérdés tehát a gázdiverzifikáció, aminek lehetőségit itt nem mutatnánk be, ezt meghagyjuk meglepetésnek az előadásra, itt csak felsorolnánk a lehetőségeket: Nabucco, Déli Áramlat, AGRI, ITGI - de ami sokkal fontosabb: gáz-interkonnektorok és LNG-terminálok.

Az energiabiztonságnak ugyanakkor van egy másik, legalább ennyire fontos eleme is: az energiatermelés és -felhasználás hosszú távú fenntarthatóságának kérdése. Magyarország ebben a tekintetben nem áll rosszul, hiszen Paks még évekig, ill. a tervezett új blokkok évtizedekig biztosítani tudják az áramtermelés közel harmadát. Rövid és középtávon a kőolaj és szén arányának csökkentése a legfontosabb, hiszen egyrészről ezek okozzák a legnagyobb környezetterhelést (a földgáz ezekhez viszonyítva jóval tisztább), ill. ezek készletei fognak a leghamarabb elfogyni (bár oilpeaket már 20 éve folyamatosan az aktuálisan következő két évre jósolnak, és mégsem jött el soha), Európában legalábbis biztosan (így az importfüggőségünk csak nőhet).

Másik oldalról szükség lesz a 2020-ra tervezett 13-15%-os megújulóarány további jelentős növelésére - elsősorban importáramból (pl. az északi-tengeri szélfarmok, európai vízerőművek), amihez ismét egy dolog elengedhetetlen: az infrastruktúra-fejlesztés, és nem csak a határkeresztező kapacitások növelése/kiépítése, hanem az ún. smart grid hálózatok kiépítése, ami lehetővé teszi a kis kapacitású (50 MW) lokális erőművek telepítését, vagy akár a háztartási energiatermelést (pl. biomassza, geoterm), mivel így lehet biztosítani a hálózatba való visszatáplálást.

A harmadik oldal pedig nagyon könnyen leírható: energiahatékonyság - a termelésnél, szállításnál és végfelhasználásnál egyaránt. Ez pénz, rengeteg pénz.

Összességében tehát két kulcsszó lesz várható az előadáson: közös piac és infrastruktúra!

A 2011-es SZISZ Téli Tábor utolsó előadója Dr. P. Szabó Sándor volt, a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kar adjunktusa, a Kínai Közigazgatás-, Gazdaság- és Társadalomkutató Központ igazgatója, aki Kína jelenéről sajátságairól és a gazdasági válság hatásairól tartott előadást. Alább az általa elmondottak összefoglalóját olvashatjátok

Kínával kapcsolatban napjainkban legtöbbet a nyugati világban szinte földöntúlinak ható gazdasági fejlődésről és az ország politikai-társadalmi berendezkedéséről, illetve világpolitikai helyzetének az ehhez kapcsolódó átalakulásáról lehet hallani. Mi tudta mozgásban és fejlődében tartani a kínai gazdaságot a válság alatt is? Valódi diktatúra és valódi szocializmus-e a kínai rendszer? Mik a perspektívái? Ahhoz, hogy ezekre választ kaphassunk, rövid történeti kitekintéssel kell kezdenünk:

Mao-ce Tung 1976-ös halála utáni néhány éves interregnum alatt megjelenik a maoista rendszer és elsősorban a kulturális forradalom kritikája, méghozzá a Kínai Kommunista Párton (KKP) belül, amit a Teng Hsziao-ping köré csoportosuló reformista szárny képviselt elsősorban. Ennek eredményeképp a ’múlt hibáival való leszámolás’ az 1978-79-es KKP-kongresszuson intézményesült, majd hamar eljutott a széles néprétegekbe is, és Mao vagy rendszerének finom kritikája a mindennapok részévé válhatott (ezt tükrözi a népi értékelés: „Mao rendszere 70%-ig jó volt, 30%-ig rossz”).  Ezzel párhuzamosan lassú gazdasági reformok és nyitás is megindult, így a ’80-as évek végének világpolitikai eseményeivel találkozva a lassan és óvatosan kibomló kínai szabadság végül a Tienanmen-téren ütközött – kőkemény – falakba.

Az elsős nap után szeretnénk meghívni Titeket a soron következő programunkra, amely a tavaszi szakpolitikai előadássorozatunk első alkalma, ahová meghívtuk Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkárt, Rencz Botondot, az Ernst & Young adó-tanácsadási szolgáltatások vezető partnerét, és Váradi Balázst, a Budapest Institute partnerét és vezető kutatóját, az ELTEcon tudományos munkatársát. A kerekasztal résztvevői az aktuális adóügyi változásokról, azok rövid és hosszú távú hatásairól fognak beszélgetni 2011. március 2-án, szerdán este 6-kor a C épület VII. előadótermében.

Az előadáshoz egy rövid beharangozót találtok alább:

Ha a 2011-es adóváltozásokra gondolunk, elsőként egy szám jut eszünkbe: 16%. Az új rendszer legtöbbet említett eleme az egykulcsos adóra való áttérés, azonban ezen felül sok egyéb változást eszközölt az Orbán-kormány.

Tekintsük át a főbb adó és járulékváltozásokat:

1. Az összevont adóalapra vonatkozó névleges adókulcs egységesen 16% a jövedelem nagyságától függetlenül. Az adóalap-kiegészítés, azaz a szuperbruttó idén még megmarad, 2012-ben viszont a felére csökken (13,5%), 2013-tól pedig megszűnik.
2. Az első és a második gyermek után 62500 forint, három vagy több eltartott gyermek esetén 206250 forint adóalap-kedvezmény, ami havi 33000 forint adókedvezményt jelent gyermekenként.
3. Az adójóváírás a bér- és adóalap-kiegészítés 16 százaléka, havonta maximum 12100 forint, amelyet teljes mértékben (az adóalap-kiegészítéssel növelt) 2 millió 750 ezer forintos éves összes jövedelemig, 12%-os csökkenő összegben pedig 3 millió 960 ezer forintos éves összes jövedelemig lehet érvényesíteni. 
4. A magánszemély által önkéntes pénztárba, illetve nyugdíj-előtakarékossági számlára utalt összeg adókedvezménye 30-ról 20 százalékra csökkent.
5. Megszűnt a természetbeni juttatás, mint fogalom, alapvetően minden juttatás után a magánszemélynek kell az összevont adóalap részeként adóznia.
6. Megmaradt a béren kívüli juttatások rendszere (azaz a Cafeteria), azonban az adómérték itt is 16% az 1,19-es szorzóval megállapított adóalap után (azaz az adómérték 19,04%).
7. Az adózók bevallási kötelezettségének további egyszerűsítése érdekében a törvény új lehetőségként vezette be az adónyilatkozatot.
8. Módosult az üzleti ajándék definíciója, a minimálbér 25%-a felett juttatott üzleti ajándék összevont adóalapba tartozó jövedelemként adózik. 
9. A kamatkedvezményből származó jövedelem után a kifizetőt az 1,19-es szorzóval megállapított adóalap után 16% adó és az adóalap-kiegészítés nélküli adóalap után 27% eho terheli (összteher 46,04% a korábbi 81% helyett). 
10. A tőkejövedelmek (kamat, osztalék, árfolyamnyereség, ingatlanátruházás) adóterhe az eddigi 10- 20-25% mértékű adókulcsokról az egységes 16%-ra változott.
11. Az ingatlan bérbeadásából származó jövedelmek nem külön adózó jövedelemként, hanem az összevont adóalap részeként adókötelesek.
12. Az egyéni nyugdíjjárulék mértéke 9,5%-ról 10%-ra emelkedett, az egyéni egészségbiztosítási járulék (7,5%) és a munkáltatói társadalombiztosítási járulék (27%) mértéke nem változott.
13. A járulékok alapját a ténylegesen kifizetett jövedelem, de legalább a tárgyhavi minimálbér (78000 Ft) képezi. Megszűnt a minimálbér kétszeresére vonatkozó járulékfizetési kötelezettség.

A fent felsorolt változásokat rengeteg kritika érte az ellenzék és a sajtó részéről. A közelmúltban a miniszterelnök is elismerte, hogy nem mindenki jár jól az új adórendszerrel, holott a változások kommunikációjának középpontjában ez a gondolat állt. Az már a kezdetektől egyértelmű volt, hogy az új rendszerrel a magas jövedelműek nyerik a legtöbbet. 2010-ig az 5 millió feletti jövedelemmel rendelkező állampolgárok 32 százalékos adókulccsal számolhattak, ami idénre a felére csökkent. Az 5 millió forint alatt keresők adókulcsa 17 százalékról 16-ra csökkent, azonban az alkalmazottak maximális adójóváírását 20 százalékkal csökkentették, valamint az erre jogosultak körét is szűkítették. Az MSZOSZ táblázata jól illusztrálja, hogy milyen hatásai vannak az egykulcsos adórendszernek a bérekre. A számítások során nem vették figyelemben a családi adóalap-kedvezményt, így az módosíthatja az értékeket. Ennek ellenére szembetűnő, hogy a havi 250000 forintos sávig az új rendszer negatív hatással jár – az átlagbér bruttó 216100 forint – és csak e fölött van egyre növekvő pozitív hatása.

A családi adóalap-kedvezmény bevezetése elsősorban a közös gyerek vállalását díjazza. Fő szabály szerint az után a gyerek után jár a családi kedvezmény, aki után családi pótlékot kap a szülő, és abban a hónapban jár a családi kedvezmény, amikor a családi pótlék is jár. De a magzat után (a fogantatástól számított 91. naptól kezdődően) is megilleti a leendő szülőt a családi kedvezmény. Azonban gyermek és gyermek nem egyenlő a kedvezmény szempontjából. A nem közös gyerekek esetén élettársi kapcsolatban a gyerekeket nem lehet összeadni a családi kedvezmény összegének megállapításánál, vagyis a törvény az anya egy gyerekét és külön az apa két gyerekét veszi figyelembe. Ha azonban házasok a szülők, és bár nincs közös gyerek, de összesen három "hozott" gyerek van, akkor már háromszor 33 ezer forint, vagyis összesen 99 ezer forintnyi adókönnyítés jár. A Portfolio.hu által készített grafikon jól mutatja, hogy mekkora ugrás van a két és három gyermeket nevelő családok adókedvezménye között. A kormány nem titkolt célja ezzel rövidtávon a népességcsökkenés megállítása, hosszú távon pedig a népességnövekedés elősegítése.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2011. február 11. és 15. között 1200 fős, országos, reprezentatív felmérést készített a népesség körében az idei adóváltozások megítéléséről. A válaszadók többsége szerint az új adószabályok tovább növelik a szegények és gazdagok közötti különbségeket és háromnegyedük egy progresszív adórendszert tartana igazságosabbnak. A válaszadók 52%-a úgy véli, hogy az államnak inkább azokat kellene anyagilag segítenie, akik szegényebb körülmények között élnek. Még a Fidesz szavazók körében is kevesebb, mint 40% gondolja úgy, hogy az új adórendszer a korábbinál hatékonyabb, mivel élénkíti a gazdaságot és gyermekvállalásra ösztönözhet. Ez az arány a teljes lakosság körében közel 25%.

Az új adórendszer rengeteg – egyelőre megválaszolatlan – kérdést vet fel, amelyek nagy részére csak hosszú idő elteltével tudunk majd biztos választ adni. A SZISZ szervezésében 2011. március 2-án 18:00-kor megrendezésre kerülő előadáson szakértők beszélgetnek majd ezekről a kérdésekről, a felmerülő problémákról és a lehetséges hatásokról. Mindenkit szeretettel várunk a C VII-es előadóban!

Avagy a Wikileaksről kicsiben és nagyban Dr. Tálas Péterrel

Most, hogy a Téli Tábor (beszámolók, képek, esetleges kiszivárogtatások hamarosan) fáradalmait kipihentük, szeretnék újabb programmal kedveskedni nektek, ezért az idei Elsős Napunkra (naptárba bevésendő: 2011. február 23. 18:00 szakkolis előadó, Ráday koli, Ráday u. 43-45., térkép itt és itt) meghívtuk dr. Tálas Pétert a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének igazgatóját, biztonságpolitikai szakértőt, hogy tartson előadást a Wikileaks múltjáról, jelenéről, jövőjéről, ill. a szervezet jelentőségéről, és az általa képviselt elvek érvényességéről beszéljen. Az előadás után bemutatkoznak a tavaszi Elsős Kurzusok, és vendégeink vagytok egy kis zsíros kenyérre, (maci)fröccsre és csocsózára a konyhánkban.

Az előadáshoz egy rövid kis - szubjektív - beharangozót találtok alább: 

„A titkok az államok kapcsolatainak legfontosabb szereplői.”

Richelieu bíboros

Richelieu évezredek óta kérdés nélkül igaznak elfogadott jellemzőre tapintott rá. Sosem merült föl, hogy az államoknak vagy legfőbb képviselőiknek ne lenne joguk titkokat tartani ha egyszer az államérdek úgy kívánja. De vajon milyen államérdek kívánja úgy?

Ha a két klasszikus nemzetközi politikaelméleti iskolát vesszük alapul, a dolog így néz ki:

1. a realisták szerint az államok egymással versengenek, méghozzá a minél több és nagyobb hatalomért. Egészen nyilvánvaló, hogy ehhez bizony kellenek titkok, a lehető legszaftosabbak, amivel a lehető legnagyobb lehet az előnyünk a többi állammal szemben.

Ez esetben azonban önérdekkövető államok mellé önérdekkövető vezetőket is kell feltételeznünk, azaz semmi sem garantálja, hogy a titkokat nem a nép, hanem saját javukra használnák fel, így azonban némiképp nehéz legitimálni a hírszerzés létét és tevékenységét.

2. az idealista-liberális megközelítés alapvetően abból indul ki, hogy az államok együttműködnek és általában betartják a nemzetközi jog és a nemzetközi rezsimek általános szabályait. Feltételezése szerint az államok szükségszerűen jobban járnak ha együttműködnek, ha kooperálnak, ehhez azonban, hogy eredményes legyen teljes nyilvánosság (vagy amúgy játékelméletileg tökéletes informáltság és köztudott tudás kell).

Szép elképzelés, de sajnos nem véletlenül hívják idealistának.

A valóság a két megközelítés között van talán valahol: elkerülhetetlennek tűnik, hogy legyenek titkok a világban, és ez nem is mindig baj. Vegyük párhuzamként az üzleti világot: minden vállalatnak vannak titkai (ld. üzleti titok), amiket nem csak azért őriz, mert feltétlen rosszat akar a vásárlóknak, vagy más vállalkozásoknak, esetleg az államnak. Pl. senki nem gondolja, hogy - ahogy Daniel Domscheit-Berg is mondta (róla pár sorral később) - a Coca-cola vagy a Pick szalámi receptjének titkos részeit is mindenkinek ismernie kellene, vagy pl. hogy a szabadalomnak ne lenne létjogosultsága. Vannak, sőt, néha kellenek is titkok, a fontos az, hogy legyen aki felügyeli azokat, aki megmondja, hogy mi az és mi nem, még ha a kategorizálás némiképp önkényesnek is tűnhet (hiszen mindig az). Az ellenőrzést az üzleti világban az állam feladata ellátni, és teszi is. A kérdés, hogy ki ellenőrzi az államokat?

Tudjuk, hogy az államok fölött nem áll senki. Egy kormányközi szervtől, mint az ENSZ, amelyet államok finanszíroznak, nem várhatjuk el ezt a feladatot (minden összeesküvés-elmélet nélkül). Maradnak hát a civilek, akik nem felülről, hanem alulról próbálják meg kordában tartani az államokat, így elérve egy bizonyos egyensúlyt, amit ha ideálisnak nem is, de legalább fenntarthatónak és elfogadhatónak ítélhetünk (hasonlóért ld. még Montesquieu és a hatalmi ágak megosztása). És hogy miért tehetik ezt meg?

1. mert van miből. Az elmúlt években iszonyú, de tényleg, iszonyú az információ megszületésének és terjedésének a gyorsasága, de még inkább az ütemének növekedése (only for illustrational purposes). Ez így van a titkosszolgálatoknál is. Sokkal több az infó, ergo sokkal nagyobb "kezelőszemélyzetre" van szükség, akiket egyre nehezebb ellenőrizni és így egyre nagyobb a valószínűsége, hogy lesz köztük egy Bradley Manninghez hasonló hős/szabadságharcos/idealista/idióta/hazaáruló (olvasó nézetének megfelelő aláhúzandó).

2. mert van hol. Az emberi történelemben először van lehetőség arra, hogy egy információt egyrészről milliók, milliárdok számára egyszerre és egyenlően tegyünk nyilvánossá, ill. ezáltal az adott információ nem lesz már soha "újratitkosítható", hiszen ami egyszer a netre kikerül... Mindezt pedig minimális költséggel, minimális erőfeszítéssel és viszonylag kicsi kockázattal (a nyilvánosság és az IP-titkosítás megvéd).

3. mert van kinek. A titkok mindenkit érdekelnek. Nem csak a döntéshozókat, vagy az adott ország kül- és belpolitikája iránt érdeklődőket, hanem mindenkit (többek közt vajh' miért is a Blikk a legolvasottabb magyar napilap?!). Forrás, eszköz, célközönség. Mi kell még egy jó KKv-hoz civil szerveződéshez?

Arról, hogy hogyan jött létre, hogyan működött és mi is az a Wikileaks, most nem írunk, hiszen azt szeretnénk, ha meghallgatnátok élőben. A téma azonban különösen aktuális, hiszen amellett, hogy Julian Assange perében is történnek fejlemények, Daniel Domscheit-Berg, aki évekig volt a szervezet társvezetője újabban pedig az Openleaks nevű "konkurens" oldal vezetője, a minap jelentette meg leleplező könyvét a Wikileaks-ről, amiben beszámol többek közt arról is, hogy vette át a szerinte "megalomán" Assange a szervezet irányítását (a könyv kapcsán készített index-interjút megnézhetitek itt).

Aki pedig szeretne jobban elmélyedni a témában 23-ig, ajánljuk figyelmébe az alábbi  - már a szakítás után forgatott - dokumentumfilmet. Nagyon tanulságos!