Összerázó Sámsonházán, avagy nem az a fontos, hogy mit viszel magaddal, hanem hogy mit hozol el.
A kolis összerázás kiválóan sikerült. Cél: felhőtlen és feledhetetlen együttlét egy messzi- messzi falucskában, csak újonnan felvettek, meg azok, akik felvettek minket. A Stadionoknál találkoztunk a rekkenő hőségben, ettől függetlenül a buszút nagyszerű hangulatban telt, test testnek nyomult, mintha a fél világ Sámsonházára szeretett volna utazni péntek délben.
Sámsonházában vonzereje bizonyára részben abban áll, hogy a buszmegállótól a tűző napon lehet még sétálni háromnegyed órát a faluig. Ezt meg is tettük, ki helyes gurulós bőrönddel, ki túrazsákkal. Legalábbis ezek voltunk mi, újonnan felvettek. A rutinosabb versenyzők egy kishátizsákkal beérték, és valljuk be, nekik volt igazuk - túlpakoltuk magunkat.
A falu élete a kocsma köré szerveződik, és ez nem csak azért van, mert a kisboltba csak a kocsmán keresztül lehet eljutni. A fogadtatás annyira szíves, hogy alig lehet szabadulni a kicsi, ámde felettébb füstös helyiségből. Laci, a kocsma egyik törzsvendége azonnal egy bizonyos Bendegúzt kért számon rajtunk, aki elvileg tavaly is itt volt velünk és még a telefonszámát is megadta. Bendegúz híján inkább odébbálltunk és elfoglaltuk a szállást. Ismerkedős játékok, városnéző túra (természetesen emeletes busz nélkül), várromkeresés a susnyásban, végül vacsora és mulatozás. Viszont, mivel falun szeretik a csendet, tízkor már takarodót fújt Gyuri, a bolt- és kocsmatulajdonos, mi pedig beadtuk a derekunk, már csak a másnapi kirándulás fényében is.
Hollókő akart lenni a kirándulás célja, és végül lett is, de a tervezett két órai helyett négy órai érkezéssel. A két óra ráadás során volt alkalom napszúrást kapni, kiszomjazni, bozótban gázolni, darázscsípetni, csalánpakolást eszközölni és számtalan egyéb szabadidős tevékenységet végezni. Elég hamar szétvált egymástól a különböző sebességű gyaloglók csoportja - nekem jól esett megnyújtani a lépéseket és gyorsan felkaptatni a mindenféle dombokra, azzal a pár emberrel, aki erre kapható volt még, a többen pedig inkább a kényelmes sétát választották; így juthatott nekünk a dicsőség, hogy hivatalosan is kimondjuk: eltévedtünk. A csoportokra szakadozásnak emellett megvolt az az előnye is, hogy azzal a pár emberrel, akikkel ugyanolyan hosszút lépünk, volt alkalmunk jobban is megismerni egymást.
De vissza az eltévedéshez. A tanakodás és térképnézés talán nem hozott volna sokat a konyhára, szerencse, hogy barátunk, a nagyon okos telefon kedves volt és megosztotta velünk, amit tudott, így pedig már játszi könnyű volt megtalálni a kék jelzést.
A szervezők közül többen tartottak tőle, hogy a kirándulás, a Hollókőn elfogyasztott kiváló, kései ebéd (a morgások, nyögések és egyéb hanghatások billentyűzettel nem leírhatóak), valamint az andalító buszút haza, megkoronázva egy-két fröccsel majd csírájában elfojtja az esti bulit, de végül Szintiboy vonzereje nagyobb volt a fáradtságnál, különösen egy egészen frissítő zuhany után. (A női zuhany olyan extrákkal is bírt, hogy a cső tövétől is spriccelt ki a kellemesen jéghideg víz - hiszen mind tudjuk, hogy a meleg víz ártalmas a pórusainknak – a FEB-es szervezők nem csak a lelkünket, de a testünket is ápolják.)
Szintiboy egyébként két faluval odébbról érkezett közénk, külön azért, hogy mulatós, ámde legalább élő zenét biztosítson a helybelieknek és nekünk. Több kollégista elfeledett ifjúsága éledt újjá, a szöveget egy idő után együtt üvöltöttük Szintiboyjal.
Az esti buli végül minden képzeletet felülmúlt. Utólag nézegetve a képeket sokszor feltűnik a kirándulásról trófeaként az egyik mezőről összeszedett VIGYÁZAT VESZÉLYES BIKÁK! tábla, rengeteg a mosolygó arc vagy éppen izmos felsőtest... Én pedig életemben először ültem traktor mögé köthető szekérszerűségben, úgyse kellett éppen senkinek.
Másnap délelőtt a friss és üde csapat utoljára tette meg a (bekötő) utat, utolsó, kulturális
programképpen megtekintettük az út mellett felépített sztúpát, és aztán utánunk az özönvíz, irány Budapest! Az elszántak mentek beköltözni, a többiek meg mentek haza.
Összességében két dolgot is elmondhatunk:
1. Az ÚF próbája az ivás – ezen a próbán ezennel szerencsésen átestünk.
2. Nem az számít, hogy mit viszel magaddal , hanem hogy mit hozol el. Ezt érthetnénk a hagyományos, csapatösszerázós értelemben, de azt hiszem, itt nem csak erről van szó. Mindegy, hogy ki mit csomagolt, hogy vonszolta magát a sok felesleges cucc miatt vagy éppen könnyedén lépkedett egy szál hátizsákkal, a lényeg mégiscsak a tábla, ami végül velünk jött.
A 11-én esedékes beköltözős bulin a VIGYÁZAT VESZÉLYES BIKÁK! trófea elnyeri végső és méltó helyét a közösségiben.
