Őszi Elsős Kurzusok a SZISZ-ben - Gyere, és ismerkedj meg velünk!

2011.10.06. 01:35 - BobakFanni

Címkék: szisz széchenyi istván szakkollégium elsős kurzus érdeklődőknek

Ez a félév sem múlhat el elsős kurzusok nélkül, szóval számos lehetőséget kínálunk Nektek, kedves érdeklődők, melyekből bátran lehet mazsolázni!  Itt olvashattok egy kis kedvcsinálót, és megtalálhatjátok az oktatók elérhetőségeit is! Ha érdeklődni szeretnétek valamelyik kurzusról, ne féljetek felkeresni a kurzustartókat! Hasznos tanácsként pedig hozzátenném, hogy érdemes több kurzusra is ellátogatni, hogy igazán el tudjátok dönteni, melyik a kedvetekre való.

Sávos elsős kurzusaink

Ezek a kurzusok kicsiben ugyan azok, melyek közül egyet szakkolisként kötelező elvégezni. Az összes egy négy féléven át tartó, egymásra épülő ívet képez, hogy megfelelő képet adjon az adott témakörben. Az elsős kurzusok keretében azonban még egy kicsit kötetlenebb összejövetelre számíthattok. Ez állhat a feladott olvasmány megbeszéléséből, értelmezéséből; illetve egy adott téma megvitatásából. A tematikák persze igény szerint módosulhatnak, szóval bármilyen ötletetek van, azt is szívesen veszik a kurzustartók.  Jöjjön tehát egy kis ízelítő a sávokról:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Law & Economics (Jog közgazdasági elemzése)

A szomszédos kocsmárosok közül melyik főzzön világos és melyik barna sört? Miért kerültek a hódok hamarabb magántulajdonba, mint a bölények? Miért lényegtelen a jogosultságok kezdeti elosztása, ha nincs tranzakciós költség? A klubnak van joga szabadon működni vagy a lakóknak van joga a csendhez? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel próbálunk belekóstolni az elsős kurzus során a law & economics rejtelmeibe.  Kalandra fel, nem kell hozzá semmi más, csak Te és az érdeklődésed! A jelszó pedig: a jog és a közgáz együtt sem gáz! 

Kis Dani (heyjoe.kis@gmail.com), Nagy Bence (cataratas@gmail.com)

 

Szociológia

Miért megyünk el szavazni, ahelyett hogy otthon ülnénk? A halálbüntetés tényleg segít csökkenteni a bűnözést? Valóban léteznek megélhetési bűnözők? Jószándékúak-e az altruisták? Miért befolyásolja egy átlagos BA-diák jövőbeli fizetését a lakóhelye? Kik azok a kulturális kreatívok? Mi az alkotó kultúra? Felborul-e a nemek közti egyensúly, ha a férj mosogat? Miért alakulnak ki gettók a városok közepén? Ha érdekel, hogy mi köti össze ezeket a kérdéseket, és kíváncsi vagy a válaszokra, akkor jelentkezz! Természetesen a kurzus nemcsak szociológusoknak szól, hanem mindenkinek, akit foglalkoztatnak a társadalmi problémák. A félév mottója: kóstolj bele a szociológiai vegyes-felvágottba!

Litter Kati (litterkati@gmail.com), Szikra Danca (szikradanca@t-online.hu)

Pénzügyi közgazdaságtan 

A kurzus célja, hogy a résztvevőknek olyan alapismereteket nyújtson, melyek segítik a mindennapos tájékozódást a pénzügyek területén. Az alapfogalmak megismerése után többek között az alábbi kérdésekre keressük a választ: Mi az a kockázat? Hogyan értékelheti azt a befektető? Megnézünk néhány alapmodellt, valamint azok feltevéseit, majd választ adunk arra a kérdésre, hogy hatékonyak-e a piacok. Teljesül-e a befektetők racionalitása? Végül kalandozunk egy kicsit a viselkedésalapú pénzügyek területén, kilépve a megszokott racionalitás korlátai közül. A kurzus nem igényel különösebb előképzettséget, csupán egy adag kíváncsiságot. 

Zajácz Krisztián (krisztian.zajacz@gmail.com)

 

Kormányzati gazdaságtan

Hogyan képzeljünk el egy haszonmaximalizáló viking hadurat? Mivel járna a rendőrség privatizálása? Leírható a szavazó viselkedése a közgazdaságtan eszköztárával? Miért utópisztikus a hatékony bürokrácia? Milyen diktátor lenne egy közgazdászból? A racionális döntéshozatalon alapuló közösségi döntések elmélete a közgazdaságtan eszköztárát alkalmazza a politikai döntéshozatal és a közösségek működésének megértésére. A kurzus keretében rövid elméleti alapozást követően a kormányzati gazdaságtan sáv második félévében sorra kerülő public choice alapozóba kóstolunk bele. Beszélgetünk elméleti modellekről, játékelméletről, választásokról, ideológiákról... Pár konkrét téma, ami a kormányzati gazdaságtan elsős kurzuson felmerülhet: szociálpolitika, gyermekvállalás közgazdaságtana, önkormányzatok, adózás, oktatás, vallás közgazdaságtana, társadalmi átalakulás, állami szabályozás, szegénység... A tematika rugalmasan változik az érdeklődők igényei alapján. Mindenkit szeretettel várunk!

Szabó Nóri (szabo.noire@gmail.com)


Ismeretbővítő elsős kurzusaink 

Ezek a kurzusok rendkívül érdekesek, mivel mindegyikük a kurzustartó(k) egy-egy kedvenc területét ölelik fel. Ezáltal garantáltan sok-sok érdekességgel találkozhattok majd a félév során. A kínálat nagyon sokrétű, a komoly vitatémáktól kezdve egészen a kulináris élményekig számos lehetőség áll előttetek!

 

Demokrácia a nemzetközi térben

Napóleon óta (érett) demokráciák nem háborúztak (egymással). Igaz-e ez az állítás, és ha igen, hogyan lehetséges? Lehet-e mindenhol demokrácia? Tízezrek halála milliók védelmében? Hogyan és milyen demokráciát exportáljunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük együtt a választ ezen a kurzuson. Várunk szeretettel, ha Te is szívesen gondolkodnál az ezerarcú demokrácia és a demokráciaexport témájáról!

Fodor Zsuzsi (fodorzsuzsi@gmail.com), Kerekes Vica (wica007@freemail.hu)


Ötkarikás politika – újkori olimpiák a világtörténelem szemszögéből

Hogyan „legitimálhat” egy diktatúrát a sikeres versenysport? Milyen politikai megfontolások állnak egy olimpiai bojkott mögött? Hogyan segítették az olimpiai sikerek az etnikai kisebbségek egyenjogúsági törekvéseit? Mit szimbolizálhat a dobogó legfelső foka? Mióta világszintű versenysportról beszélhetünk, a politika mindig ott húzódik a színfalak mögött. Az újkori olimpiák nyílt, óriási sajtófigyelemnek örvendő terepet biztosítottak az országok közötti versengésnek: kis országok pillanatnyi dicsőségei, nagyhatalmak szoros pontversenyei, nemzeti indulatok kiéleződése a páston vagy éppen a medencében. Ha az éremtáblázatokon túl is érdekelnek az olimpiai játékok, és az azok mögötti világtörténelmi és politikai összefüggések, várunk elsős kurzusunkon! Jelentkezz bátran, nem kell két lábon járó sportlexikonnak lenned hozzá!

Gyöngyösi Nelli (nelli.gyongyosi@gmail.com), Szikra Danca (szikradanca@t-online.hu)   

 

Közösségi média

Ha érdekel, hogy hogyan alakult ki a közösségi média, és mit használtak az emberek az egyelőre teljesen dominánsnak tűnő facebook előtt, milyen alternatív, feltörekvő oldalak vannak jelenleg, és merre fejlődik tovább – divatos kifejezésekkel élve – a mindennapjainkat átalakító jelenség, vár téged is a Közösségi média elsős kurzus. A kurzus során számos kockázati-tőke befektető, vállalkozó, illetve social-media guru előadását, és írását fogjuk feldolgozni, továbbá minden alkalommal megbeszéljük az elmúlt hetek legfontosabb tech híreit. A kurzus témájából is adódóan kevésbé kötött, inkább beszélgetős lesz, és annak ellenére, hogy a facebook megkerülhetetlen és domináns szereplője a piacnak a hangsúly mégsem azon lesz, sokkal inkább a feltörekvő, innovatív megoldásokkal előrukkoló start-up vállalkozásokon.

Horváth Balázs (balazs.horvath89@gmail.com)


Világ konyhái

A Világ konyhái gasztronómiai kurzus keretében kéthetente megismerkedhettek Európa, Ázsia, valamint az Újvilág kevésbé ismert, azonban annál inkább ízletes fogásaival. A kurzus során betekintünk a kulisszák mögé: Japán, Kína, Korea - ázsiai konyhák szakértői szemmel. Pasta, pizza, gelato - de mit rejt még magában az olasz konyha e jól ismert háromszögön túl? Koli kulinária – hogyan főzzünk minimális erőfeszítéssel a lehető legfinomabbat? Ezen kívül pedig igyekszünk ellátni Titeket érdekes információkkal az adott országokról. Ennek megfelelően minden alkalommal vendéget hívunk, aki többnyire saját élményeit igyekszik majd megosztani velünk. Mindenkit szeretettel várunk a kurzuson, konyhatündéreket és kezdő kuktákat egyaránt!

Nagy Barbi (nagybarbi.lvg@gmail.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://szisz.blog.hu/api/trackback/id/tr883281628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása