A Széchenyi István Szakkollégium blogja

Mindenkit szeretettel várunk április 16-17-én Balinkára a Bevonó Kirándulásunkra.

A reggeli közös indulás, megérkezés és szálláselfoglalás után, elfogyasztjuk az otthonról magunkkal hozott elemózsia egy részét, majd egy könnyű túrához öltözve, folyadékkal és némi harapnivalóval felszerelkezve elindulunk a Gaja-völgy tavaszi szépségeinek felfedezésére.

View Larger Map

Az egész kirándulás alatt folyamatosan lehetőségetek lesz kérdezni, de mi is próbáljuk a lehető legteljesebb képet adni a koli működéséről, a sávrendszerről, felvételiről, és persze a mindenapjainkról. A sok információtól zsongó elménket egy kis métázással frissítjük fel.

Vacsora után beszélgetős, ismerkedős, szórakoztató dolgokat művelünk, ki-ki kedve szerint. A nap fáradalmainak kipihenéséhez szükséges hálózsákot magatokkal hozni. Vasárnap reggel remélhetőleg madárcsicsergésre ébredünk, ezt követően reggelizünk majd a visszaindulásig dispután veszüknk részt.

Akik már ismernek minket korábbi porgramjainkról, azért, akik pedig még nem, őket azért várjuk a felvételi előtti utolsó kötetlen programunkra.

A hétvége 3000 Ft/főbe kerül, ami tartalmazza a szállásdíjat, a szombati vacsorát és a vasárnapi reggelit (szükség esetén a fűtést) is.

Ráadásul az egyre erősödő napsugarak kit ne csábítanának a természetbe? Tavaly ilyen(katt) volt.

Ha kedvet kaptatok jelentkezzetek a bevono@szisz.hu-n, illetve ide írjátok meg, ha bármi kérdésetek, kérésetek van.

Tehát a legfontosabbak:

Időpont: Április 16-17.

Helyszín: Balinka

Ár: 3000Ft/fő

Jelentkezés, további infók: bevono@szisz.hu

Közös induláshoz gyülekező: Népliget, 16-án 8:45-től

Hálózsák!

Vészhelyzetben/last minute érkezés esetén: 20/205-81-84, Kálmán Orsi

 A focihoz és a politikához hasonlóan egyre többen kezdenek érteni mostanában az energia kérdéséhez is. Szerdai kerekasztal-beszélgetésünk előadói azonban vélhetően bőven tartogattak érdekes és új információkat minden látogatónk számára. Március 23-án a Corvinus Egyetem VII-es előadójában beszélgettünk a magyar energiapolitika kihívásairól, az ellátás-biztonság helyzetéről, jövőjéről Andzsans-Balogh Kornéllal a REKK elemzőjével, Dr Orbán Anita energiabiztonságért felelős utazó nagykövetasszonnyal, valamint Soczó Natáliával, a MOL energiapolitikai elemzőjével. A beszélgetést Szabó István végzettünk moderálta.   

 Március 30-án 18:00-tól az ELTE ÁJK II. tantermében folytatódik a tavaszi szakpolitikai előadássorozatunk. Ezúttal a sportpolitikát vesszük górcső alá.

 A Széchenyi István Szakkollégium egy dinamikusan változó közösség. Időnként kiszállnak a megerősödött szárnyú sziszesek, és megkezdik a nagybetűs Életet, szerencsére azonban nem kell félnünk, mindig jönnek újabb és újabb szárnyalni akaró, ám még pelyhedző szárnyú, tudásra szomjazó fiatalok, akik a SZISZ-ben és SZISZ-szel kalandozva a szakkolis évek alatt megerősödnek és kirepülnek, hogy helyüket mindig új és új generáció vehesse át. A sok kalandon, mókán és kacagáson (és sok minden máson) kívül még valami összeköt minket, ezt úgy szoktuk mondani magunk közt: SZAKMAISÁG.

 Március 23-án 18:00-tól a C épület VII. előadótermében folytatódik szakpolitikai előadássorozatunk, ezúttal kissé kicsapva a mainstreamből és messzebb az index címlaptól, ugyanis témánk az energiapolitika, szűkebben az ellátásbiztonság felé tett/teendő törekvések, a magyar energiahelyzet bemutatása lesznek. A kerekasztal-beszélgetésen részt vesz Dr. Orbán Anita, Magyarország energiabiztonságért felelős utazó nagykövete, Soczó Natália a MOL energiapolitikai szakértője és Andzsans-Balogh Kornél a REKK témában kutató elemzője.

Azt, hogy miért elképesztően fontos Magyarország és a KKE-i térség számára az energiabiztonság, talán nem kell sokat ecsetelni. Mindenki emlékezhet a 2006-os, és az azt követő energiaválságokra (de legalábbis a legsúlyosabb 2009-esre), amik rávilágítottak egyrészről az orosz energiafegyver hatásosságára, másrészről az útvonal-diverzifikáció szükségességére. De hogy mennyire is függünk Oroszországtól:

• Az éves magyar gázfogyasztás majdnem 12 milliárd m3, melyből az orosz import 8,9 milliárd m3 (74%). A földgáz adja a magyar energiafelhasználás 44,3%-át, kulcsszerepe van a vilamosenergia-termelésben, a háztartások önálló energiafogyasztásában és a távfűtés terén.
• A magyar stratégiai földgáztároló-kapacitás 1,4 milliárd m3 (az éves fogyasztás kb. 10%-a), ugyanakkor ez kiegészül a kereskedelmi tárolókkal, így a teljes tartalák 6,1 mrd m3, ami térségi viszonylatban legalábbis kiemelkedő, és így stratégiai lehetőség. (az észrevételt köszönjük!)
• HU olajfogyasztása 161.000 hordó per nap, amiből 160.000 hordó orosz importól származik. Az olaj és származékai adják HU energiafogyasztásának 24,2%-át.
• A magyar villamosaenergia 40%-át a paksi blokkokban állítják elő, melyek éves 295 tonnás urániumfelhasználását 100%-ban Oroszországból fedezik.

Hozzá kell tenni a kép teljességéért, hogy a finomított uránt nagyon könnyen be lehet szerezni más forrásból (de azt ne feledjük, hogy Paks a szovjet technikán alapul), ill. a kőolajimport pótlása is nagyjából-egészében megoldható, elsősorban az Adria-vezetéken.

A fő kérdés tehát a gázdiverzifikáció, aminek lehetőségit itt nem mutatnánk be, ezt meghagyjuk meglepetésnek az előadásra, itt csak felsorolnánk a lehetőségeket: Nabucco, Déli Áramlat, AGRI, ITGI - de ami sokkal fontosabb: gáz-interkonnektorok és LNG-terminálok.

Az energiabiztonságnak ugyanakkor van egy másik, legalább ennyire fontos eleme is: az energiatermelés és -felhasználás hosszú távú fenntarthatóságának kérdése. Magyarország ebben a tekintetben nem áll rosszul, hiszen Paks még évekig, ill. a tervezett új blokkok évtizedekig biztosítani tudják az áramtermelés közel harmadát. Rövid és középtávon a kőolaj és szén arányának csökkentése a legfontosabb, hiszen egyrészről ezek okozzák a legnagyobb környezetterhelést (a földgáz ezekhez viszonyítva jóval tisztább), ill. ezek készletei fognak a leghamarabb elfogyni (bár oilpeaket már 20 éve folyamatosan az aktuálisan következő két évre jósolnak, és mégsem jött el soha), Európában legalábbis biztosan (így az importfüggőségünk csak nőhet).

Másik oldalról szükség lesz a 2020-ra tervezett 13-15%-os megújulóarány további jelentős növelésére - elsősorban importáramból (pl. az északi-tengeri szélfarmok, európai vízerőművek), amihez ismét egy dolog elengedhetetlen: az infrastruktúra-fejlesztés, és nem csak a határkeresztező kapacitások növelése/kiépítése, hanem az ún. smart grid hálózatok kiépítése, ami lehetővé teszi a kis kapacitású (50 MW) lokális erőművek telepítését, vagy akár a háztartási energiatermelést (pl. biomassza, geoterm), mivel így lehet biztosítani a hálózatba való visszatáplálást.

A harmadik oldal pedig nagyon könnyen leírható: energiahatékonyság - a termelésnél, szállításnál és végfelhasználásnál egyaránt. Ez pénz, rengeteg pénz.

Összességében tehát két kulcsszó lesz várható az előadáson: közös piac és infrastruktúra!

A 2011-es SZISZ Téli Tábor utolsó előadója Dr. P. Szabó Sándor volt, a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kar adjunktusa, a Kínai Közigazgatás-, Gazdaság- és Társadalomkutató Központ igazgatója, aki Kína jelenéről sajátságairól és a gazdasági válság hatásairól tartott előadást. Alább az általa elmondottak összefoglalóját olvashatjátok

Kínával kapcsolatban napjainkban legtöbbet a nyugati világban szinte földöntúlinak ható gazdasági fejlődésről és az ország politikai-társadalmi berendezkedéséről, illetve világpolitikai helyzetének az ehhez kapcsolódó átalakulásáról lehet hallani. Mi tudta mozgásban és fejlődében tartani a kínai gazdaságot a válság alatt is? Valódi diktatúra és valódi szocializmus-e a kínai rendszer? Mik a perspektívái? Ahhoz, hogy ezekre választ kaphassunk, rövid történeti kitekintéssel kell kezdenünk:

Mao-ce Tung 1976-ös halála utáni néhány éves interregnum alatt megjelenik a maoista rendszer és elsősorban a kulturális forradalom kritikája, méghozzá a Kínai Kommunista Párton (KKP) belül, amit a Teng Hsziao-ping köré csoportosuló reformista szárny képviselt elsősorban. Ennek eredményeképp a ’múlt hibáival való leszámolás’ az 1978-79-es KKP-kongresszuson intézményesült, majd hamar eljutott a széles néprétegekbe is, és Mao vagy rendszerének finom kritikája a mindennapok részévé válhatott (ezt tükrözi a népi értékelés: „Mao rendszere 70%-ig jó volt, 30%-ig rossz”).  Ezzel párhuzamosan lassú gazdasági reformok és nyitás is megindult, így a ’80-as évek végének világpolitikai eseményeivel találkozva a lassan és óvatosan kibomló kínai szabadság végül a Tienanmen-téren ütközött – kőkemény – falakba.