A Széchenyi István Szakkollégium blogja

A SZISZ kurzuskínálatában minden félévben felbukkan egy-két „humán tantárgy” – ezeken az ismeretbővítő kurzusokon nem végzünk bonyolult számításokat, nem állítunk fel modelleket a szó szigorú tudományos értelmében. A Nemzeti identitás című kurzuson sokkal inkább volt szükség középiskolás történelem ismereteinkre, nomeg a magyar nemzettel szembeni kíváncsiságunkra, kérdéseinkre, amelyekre közösen kerestük a választ Ablonczy Balázs kurzustartónkkal.

Beszámolómban lehetőségem nyílt elmélyedni egy engem már régóta foglalkoztató témában: a vidéki és városi emberek identitása közötti törésvonal természetét vizsgáltam, az 1930-as, ’40-es évekre kialakult irodalmi népi-urbánus diskurzus során keletkezett dokumentumok segítségével. Írásom tehát jórészt ezen cikkek primer elemzéséből áll, melyben legfőképp a népi és urbánus csoport saját céljainak jellemzésére, illetve az egymásról alkotott és a lapok hasábjain is megfogalmazott véleményekre fókuszáltam. (Melegen ajánlom Nagy Sz. Péter A népi-urbánus vita dokumentumai 1932-1947 című gyűjteményét mindenkinek, aki egy picit is érdeklődik a téma iránt. Szórakoztató, kiegyensúlyozott cikkválogatás.)

Az alábbi bejegyzésben Udvari Zsolt beszámolóját olvashatjátok, mely a kormányzati gazdaságtan 4. félévének a beszámoló dolgozatán alapul.

Dolgozatomat a tulajdoni szabályok és a kártérítési szabályok összehasonlításáról írtam, azt vizsgáltam, adott költség- és információviszonyok között milyen típusú szabállyal érdemes védeni a tulajdonjogokat, ha azt szeretnénk, hogy a kimenetel közgazdaságilag hatékony legyen.

A tulajdoni szabály és a kártérítési szabály a két leggyakoribb jogi eszköz, amivel az egyének jogosultságait (például a magántulajdont) védeni lehet. A tulajdoni szabály (property rule) esetén a tulajdonos jogait bírósági végzés garantálja, és megtiltja mindenki másnak, hogy a tulajdonos jogait sértő tevékenységet folytasson. Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmilyen körülmények között ne lehetne ilyen tevékenységet végezni, lehetséges akkor, ha a kérdéses tevékenységet végző fél megegyezik a tulajdonossal, hogy az ne szerezzen érvényt a tulajdoni szabálynak. Kártérítési szabály (liability rule) esetén a bíróság megállapít egy összeget, amelyet a tulajdonos jogait sértő félnek ki kell fizetnie, ha a tulajdonost sértő tevékenységet folytatott. (Azt is mondhatjuk, hogy a tulajdoni szabály a sérelem elkövetése előtt is védi a tulajdonost; a kártérítési szabály viszont a sérelem elkövetése után, hiszen ekkor kötelez kártérítésre.)

Az alábbiakban Balázs Zoltán Erények világa c. kurzuson készült dolgozatában szemezget Madarász Viktor, mely a munkahelyi elbocsátás gyakorlatához fűződő erényeket igyekszik feltárni. Formája esszé, ezért az összefoglaló helyett lentebb egy olyan szemelvény olvasható, amely a cégnél dolgozók érdekében történő elbocsátást taglalják.  

Az elbocsátás egyik fajtája a vállalatnál dolgozók iránt érzett felelősségből ered. Itt olyan esetekre kell gondolni, amikor az elbocsátás a dolgozókat jó dolgokra ösztönző szabályrendszer, vagy vállalati kultúra védelmében történik. Az emberek többségének ugyanis komoly hasznára van, ha olyan környezetben lehet, ami jó dolgok cselekvésére ösztönzi, mivel ez az erkölcsi fejlődést és az erényes életet segíti, és fordítva: rossz hatással van az emberekre, ha rossz dolgokra ösztönzik őket, mivel gyakran nem képesek ellenállni az ösztönzésnek, és így maguk is rosszá lesznek. Ezért a vállalatvezetőknek mindig nagy figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a jó cselekedeteket, a kemény munkát és a leleményességeket megjutalmazzák, a rosszakat pedig, mint a lazsálás, a csalárdság és a lopás pedig megbüntessék. Ha valakit egy vállalatnál rajta kapnak, hogy rosszat tesz, például ha egy pénztáros lop a kasszából, egy bróker szabálytalanul kereskedik, vagy egy sales-es megtéveszti a vállalat ügyfeleit, akkor a vállalat vezetőinek példásan meg kell büntetniük, el kell bocsátaniuk őket. Ha nem tennék a többi, jól dolgozó alkalmazott azzal szembesülne, hogy a rossz cselekedeteknek nincs súlyos következménye, és maguk is könnyebben engednének a kísértésnek. Ezután pedig minél többen cselekednek helytelen módon, annál kevésbé tűnik helytelennek amit tesznek, így végül az egyre nagyobb kísértés miatt a vállalat szinte egészére kiterjedhet a rossz viselkedés. A vállalat ilyen típusú rothadásának megakadályozása a tulajdonosok iránti kötelessége is a vezetésnek, de ugyanakkor az alkalmazottak felé való kötelesség is ugyan ezt kívánja. Az alkalmazottak közül ugyanis magától senki nem akar rosszá válni, a rossz ösztönzők, a rossz cselekedetekre kirótt büntetések hiánya miatt sokan azonban emberi gyengeségükben mégis azzá válnak, az pedig aki ilyenné válik nem élhet erényes életet, és mivel az erényes élet a jó élet feltétele, így életminőségük jelentősen romlik. Emellett azok a vállalatnál maradó dolgozók is szenvednek, akik kiállják a kísértések próbáját, hiszen kénytelenek a vállalatnál uralkodó igazságtalansággal együtt élni, mivel sem a jól cselekvők, sem a rosszul cselekvők nem azt kapják meg, ami jár nekik. Ha tehát a vezetők felelősségteljesen szeretnének eljárni alkalmazottaikkal szemben, akkor időnként kötelességükké válik az elbocsátás eszközéhez nyúlni, a vállalati szabályok és kultúra és ezen keresztül a helyesen viselkedő dolgozók védelmében.

Június 24-25-én Ven Csia-Pao kínai miniszterelnök Magyarországra látogatott, ahol Orbán Viktorral egy 12 pontból álló megállapodást írt alá, és tettek egyéb ígéreteket egyebek mellett ezekről a témákról (az összes itt olvasható):

• 150 magyar diák Kínában folytatott tanulmányainak támogatása
• 1 milliárd euró értékű kínai hitelkeret magyarországi beruházásokhoz
• Ismeretlen összegben Kína magyar állampapírokat vásárol
• Logisztikai központ létrehozása Magyarországon
• Egyéb gazdasági tárgyú, tőkeáramlást segítő megállapodások.

Várható, hogy sokan farkast és kínai felvásárlást/gyarmatosítást kiáltanak a hír hallatán, a valódi kérdés, hogy mennyire van igazuk. Azaz mennyire létezik az "Oroszország-szindróma" Kínával kapcsolatban is a magyar közvélemény és az értelmiség körében (automatikusan gondoljuk-e, hogy van valami hátsó szándék emögött, amivel mi csak rosszul járhatunk, mert a vezetők eladják az országot kilóra). Ezt megválaszolni nem tudjuk, de megpróbálunk rámutatni egy-két szempontra, melyek segíthetnek véleményt alkotni arról, hogy vajon a kínai gazdasági gyarmatosítás újabb lépcsőfokát, vagy a magyar külügyek világraszóló sikerét, és Európában Kína szemszögéből vett abszolút kiemelésünket lássuk-e a látogatásban (spoiler: egyiket sem).

 A világ első edény-horrorrövidfilmje a SZISZ műhelyéből, a

Közebédlők tragédiája

Természetesen az egész csak a fikció műve, különösen a mosatlanok!

[Provokatív véleménynyilvánítás következik egy tagunktól vitaindító céllal. Let's debate!]

Sajnos a folytatás nem olyan romantikus, mint ahogy azt anno a Bizottság kitalálta, de ettől függetlenül erre a problémára is elképzelhető „bizottsági” megoldás. A 20. század egyik legjobb találmányáról beszélek: a motorozásról. Eddig nincs baj, motorozni jó, kevesebbet fogyaszt, mint egy autó, több elfér az utakon, egyszóval hatékony közlekedési forma. Ezt tapasztalhatjuk pl. Olaszországban, ahol egész évben lehet űzni ezt a sportot, és ahol meg van a kultúrája a versenymotorozásnak. De ott nem csak a kultúrája van meg, hanem a helye is: a versenypályák.

Ezzel szemben, fejlődő közlekedési kultúrával rendelkező hazai motoros barátaink egy része (természetesen, és ez fontos, tisztelet a kivételnek) még nem kapták el ezt a vonalat. Ők úgy vélik, a motor azért jó, mert lehet vele száguldani az utakon, minden kontroll nélkül (hiszen a rendőr nem éri utol, a trafi meg „nem látja”, erről bővebben majd máskor). Nem kell hozzá sok, hogy a motorosok tovább gondolják ezt: ha már versenytempóban közlekedünk a közutakon, akkor miért is ne használjunk verseny-kipufogót, ami köztudottan nagyon zajos, de jobban megy vele a gép.

A zajos kipufogók használatának van még egy nagy „előnye”: ha zajos a motor, észreveszik az autósok, és nem húzzák rá a kormányt, még véletlenül sem. Engedjék meg a tisztelt motorosok, hogy javasoljak nekik egy másik módszert: ha olyan tempóban közlekednek, hogy az autósoknak esélyük van meglátni őket, és felfogni, hogy merre kívánnak tova száguldani, lehet, hogy akkor sem ütik el őket.

Tehát a probléma adott, a motorosok egy jelentős része pofátlanul zajos, nem elég hogy kriminális stílusban közlekedik, a környék összes lakóját zavarja, a városban nem lehet tőlük aludni. Ismerek olyan hegyi falvakat, amik lassan kezdenek lakhatatlanná válni, legalábbis hétvégén, a motorosok miatt.

A rendőrség tehetetlen, vagy nem is akar tenni semmit, mert ugye ez a probléma sebességméréssel nem oldódik meg. Törvény elvileg van rá, de az senkit nem érdekel.

A társadalom nagyobbik fele, aki szeretne egy csöndes országban élni, ahol nincsenek ilyen eszeveszett őrültek az utakon és ahol éjszaka lehet aludni, egyre jobban utálja a motorosokat, és ez kihat azokra is, akik normálisan motoroznak. Éppen ezért, emiatt az utálat miatt nem javul szerintem a motorosok megítélése, így ők veszélyben érzik magukat, és egyre többen gondolják úgy, hogy majd a hangerő megvédi őket. Ezzel az ördögi kör bezárul.

Nem illik csak úgy hisztizni, illik megoldási javaslatot is kitalálni a problémára. Elvileg a műszaki vizsgáztatás hivatott az ilyen jellegű kérdéseket kezelni, de azt senki nem ellenőrzi, hogy a vizsga után mi történik a gépekkel. Aligha lehet tehát mást tenni, mint közúti ellenőrzések során ne csak szondáztassanak, hanem egy zajmerő mellett húzzanak egy „kövéret”, aztán ha pirosba megy a zajmutató, lesz szíves az illető gyalogolni, meg jó sokat fizetni.

A szabadság nem egyszerű, mert ugye bármit lehet, de meddig? Erre nem tudom a választ, de úgy gondolom, hogy a zajon kívül más gond is akad: például a rendszám nélküli terepmotorokkal és quadokkal is. Rossz irány volna minden egyes problémára újabb ellenőrző csapatokat hadrendbe állítani. Inkább kommunikációs síkon kéne kezelni ezt a problémát, és sulykolni az emberekbe a helyesnek vélt viselkedést. Ellenőrzésből pedig nem több, hanem inkább szigorúbb kéne: a megfelelő időben és helyen.

Ajánlott bejegyzések:
http://w.blog.hu/2006/11/20/allatok_ket_kereken

http://totalcar.hu/magazin/velemeny/2009/10/14/amerika_csendes._jarjunk_mi_is_v8-
asokkal/

http://totalcar.hu/magazin/velemeny/sanzon/