A Széchenyi István Szakkollégium blogja

A SZISZ kurzuskínálatában minden félévben felbukkan egy-két „humán tantárgy” – ezeken az ismeretbővítő kurzusokon nem végzünk bonyolult számításokat, nem állítunk fel modelleket a szó szigorú tudományos értelmében. A Nemzeti identitás című kurzuson sokkal inkább volt szükség középiskolás történelem ismereteinkre, nomeg a magyar nemzettel szembeni kíváncsiságunkra, kérdéseinkre, amelyekre közösen kerestük a választ Ablonczy Balázs kurzustartónkkal.

Beszámolómban lehetőségem nyílt elmélyedni egy engem már régóta foglalkoztató témában: a vidéki és városi emberek identitása közötti törésvonal természetét vizsgáltam, az 1930-as, ’40-es évekre kialakult irodalmi népi-urbánus diskurzus során keletkezett dokumentumok segítségével. Írásom tehát jórészt ezen cikkek primer elemzéséből áll, melyben legfőképp a népi és urbánus csoport saját céljainak jellemzésére, illetve az egymásról alkotott és a lapok hasábjain is megfogalmazott véleményekre fókuszáltam. (Melegen ajánlom Nagy Sz. Péter A népi-urbánus vita dokumentumai 1932-1947 című gyűjteményét mindenkinek, aki egy picit is érdeklődik a téma iránt. Szórakoztató, kiegyensúlyozott cikkválogatás.)

Az alábbi bejegyzésben Udvari Zsolt beszámolóját olvashatjátok, mely a kormányzati gazdaságtan 4. félévének a beszámoló dolgozatán alapul.

Dolgozatomat a tulajdoni szabályok és a kártérítési szabályok összehasonlításáról írtam, azt vizsgáltam, adott költség- és információviszonyok között milyen típusú szabállyal érdemes védeni a tulajdonjogokat, ha azt szeretnénk, hogy a kimenetel közgazdaságilag hatékony legyen.

A tulajdoni szabály és a kártérítési szabály a két leggyakoribb jogi eszköz, amivel az egyének jogosultságait (például a magántulajdont) védeni lehet. A tulajdoni szabály (property rule) esetén a tulajdonos jogait bírósági végzés garantálja, és megtiltja mindenki másnak, hogy a tulajdonos jogait sértő tevékenységet folytasson. Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmilyen körülmények között ne lehetne ilyen tevékenységet végezni, lehetséges akkor, ha a kérdéses tevékenységet végző fél megegyezik a tulajdonossal, hogy az ne szerezzen érvényt a tulajdoni szabálynak. Kártérítési szabály (liability rule) esetén a bíróság megállapít egy összeget, amelyet a tulajdonos jogait sértő félnek ki kell fizetnie, ha a tulajdonost sértő tevékenységet folytatott. (Azt is mondhatjuk, hogy a tulajdoni szabály a sérelem elkövetése előtt is védi a tulajdonost; a kártérítési szabály viszont a sérelem elkövetése után, hiszen ekkor kötelez kártérítésre.)

Az alábbiakban Balázs Zoltán Erények világa c. kurzuson készült dolgozatában szemezget Madarász Viktor, mely a munkahelyi elbocsátás gyakorlatához fűződő erényeket igyekszik feltárni. Formája esszé, ezért az összefoglaló helyett lentebb egy olyan szemelvény olvasható, amely a cégnél dolgozók érdekében történő elbocsátást taglalják.  

Az elbocsátás egyik fajtája a vállalatnál dolgozók iránt érzett felelősségből ered. Itt olyan esetekre kell gondolni, amikor az elbocsátás a dolgozókat jó dolgokra ösztönző szabályrendszer, vagy vállalati kultúra védelmében történik. Az emberek többségének ugyanis komoly hasznára van, ha olyan környezetben lehet, ami jó dolgok cselekvésére ösztönzi, mivel ez az erkölcsi fejlődést és az erényes életet segíti, és fordítva: rossz hatással van az emberekre, ha rossz dolgokra ösztönzik őket, mivel gyakran nem képesek ellenállni az ösztönzésnek, és így maguk is rosszá lesznek. Ezért a vállalatvezetőknek mindig nagy figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a jó cselekedeteket, a kemény munkát és a leleményességeket megjutalmazzák, a rosszakat pedig, mint a lazsálás, a csalárdság és a lopás pedig megbüntessék. Ha valakit egy vállalatnál rajta kapnak, hogy rosszat tesz, például ha egy pénztáros lop a kasszából, egy bróker szabálytalanul kereskedik, vagy egy sales-es megtéveszti a vállalat ügyfeleit, akkor a vállalat vezetőinek példásan meg kell büntetniük, el kell bocsátaniuk őket. Ha nem tennék a többi, jól dolgozó alkalmazott azzal szembesülne, hogy a rossz cselekedeteknek nincs súlyos következménye, és maguk is könnyebben engednének a kísértésnek. Ezután pedig minél többen cselekednek helytelen módon, annál kevésbé tűnik helytelennek amit tesznek, így végül az egyre nagyobb kísértés miatt a vállalat szinte egészére kiterjedhet a rossz viselkedés. A vállalat ilyen típusú rothadásának megakadályozása a tulajdonosok iránti kötelessége is a vezetésnek, de ugyanakkor az alkalmazottak felé való kötelesség is ugyan ezt kívánja. Az alkalmazottak közül ugyanis magától senki nem akar rosszá válni, a rossz ösztönzők, a rossz cselekedetekre kirótt büntetések hiánya miatt sokan azonban emberi gyengeségükben mégis azzá válnak, az pedig aki ilyenné válik nem élhet erényes életet, és mivel az erényes élet a jó élet feltétele, így életminőségük jelentősen romlik. Emellett azok a vállalatnál maradó dolgozók is szenvednek, akik kiállják a kísértések próbáját, hiszen kénytelenek a vállalatnál uralkodó igazságtalansággal együtt élni, mivel sem a jól cselekvők, sem a rosszul cselekvők nem azt kapják meg, ami jár nekik. Ha tehát a vezetők felelősségteljesen szeretnének eljárni alkalmazottaikkal szemben, akkor időnként kötelességükké válik az elbocsátás eszközéhez nyúlni, a vállalati szabályok és kultúra és ezen keresztül a helyesen viselkedő dolgozók védelmében.

Az alábbiakban a SZISZ tavaszi félévének legjobb beszámolójának választott dolgozat -  Udvari Zsolt: Modellek a biológiában és a közgazdaságtanban - összefoglalóját olvashatjátok a szerző tollából:

Beszámoló dolgozatomban - amelyet a Széchényi István Szakkollégium tagjai a félév legjobbjának ítéltek a Nyári Táborban – a közgazdasági és a biológiai modellek közötti analógiákról írtam.

A biológusok és a közgazdászok egyaránt élőlényekkel foglalkoznak. Óriási a különbség viszont abban, hogy a biológiában az élőlényeket öntudatlan ösztönlényeknek tekintik, a közgazdaságtan viszont gondolkodó, racionális, haszonmaximalizáló egyénekkel foglalkozik. Látszólag a két tudományág kutatói semmit nem tanulhatnak egymástól, teljesen más a kutatásuk tárgya. Kicsit mélyebben megvizsgálva viszont meglepően kisebbek a különbségek. Közismert, hogy a közgazdaságtan modelleket épít, amelyekben a bonyolult valóságot leegyszerűsítve magyaráz bizonyos jelenségeket, illetve ad előrejelzéseket bizonyos gazdasági szituációk kimenetelére. Kevésbé ismert az, hogy a modern biológia is foglalkozik modellezéssel, és a biológiai modellek érdekesek lehetnek közgazdász-szemmel is. Meglepődtem, mikor egy ökológiai modellezés-tankönyvben nagyon is ismerős egyenleteket találtam.

A játékelméletet a közgazdászok találták ki többszereplős döntési problémák modellezésére. Ezt az eszközt a biológusok is átvették, így alakult ki az evolúciós játékelmélet. A közgazdasági játékelmélet előre jelzi egy adott többszereplős szituáció kimenetelét, amelynek a szereplői (a játékosok) maximalizálják a saját hasznukat, és kalkulálnak a többi játékos várható lépésével. A közgazdasági játékelméleti modellek feltevései általában a játékosok racionalitásáról illetve az egyes játékosok által birtokolt információról szólnak (azaz arról, hogy mit tud a játékos az adott játék lehetséges kimeneteleiről és a többi játékosról). Az evolúciós játékelmélet nyilvánvalóan nem tehet ilyen feltevéseket, hiszen ott a játékosok állatok, így nem lehetnek racionális haszonmaximalizáló szereplők, és nincs értelme arról beszélni sem, hogy a játékosok mit tudnak a másikról. Így szintén meglepő, hogy a közgazdászok és a biológusok teljesen másból kiindulva ugyan, de ugyanazokkal a módszerekkel határozzák meg a játékok egyensúlyát.

Annak ellenére, hogy elsőre nem sok közöset látunk a két tudományágban, mégis fontos egyezéseket találhatunk az elméleti közgazdászok és az elméleti biológusok munkái között. A dolgozatomban sajnos csak nagyon alapszinten, a legegyszerűbb modelleket vizsgálva tudtam ezzel az érdekes témával foglalkozni.

Reméljük felkeltette az érdeklődéseteket az összefoglaló, ha szeretnétek a konkrét eredményeket is látni, vagy részletesebben elmélyedni a témába, olvassátok el a teljes beszámolót és az arról tartott előadás prezentációját is!