Az alábbi bejegyzésben Udvari Zsolt beszámolóját olvashatjátok, mely a kormányzati gazdaságtan 4. félévének a beszámoló dolgozatán alapul.
Dolgozatomat a tulajdoni szabályok és a kártérítési szabályok összehasonlításáról írtam, azt vizsgáltam, adott költség- és információviszonyok között milyen típusú szabállyal érdemes védeni a tulajdonjogokat, ha azt szeretnénk, hogy a kimenetel közgazdaságilag hatékony legyen.
A tulajdoni szabály és a kártérítési szabály a két leggyakoribb jogi eszköz, amivel az egyének jogosultságait (például a magántulajdont) védeni lehet. A tulajdoni szabály (property rule) esetén a tulajdonos jogait bírósági végzés garantálja, és megtiltja mindenki másnak, hogy a tulajdonos jogait sértő tevékenységet folytasson. Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmilyen körülmények között ne lehetne ilyen tevékenységet végezni, lehetséges akkor, ha a kérdéses tevékenységet végző fél megegyezik a tulajdonossal, hogy az ne szerezzen érvényt a tulajdoni szabálynak. Kártérítési szabály (liability rule) esetén a bíróság megállapít egy összeget, amelyet a tulajdonos jogait sértő félnek ki kell fizetnie, ha a tulajdonost sértő tevékenységet folytatott. (Azt is mondhatjuk, hogy a tulajdoni szabály a sérelem elkövetése előtt is védi a tulajdonost; a kártérítési szabály viszont a sérelem elkövetése után, hiszen ekkor kötelez kártérítésre.)
A két szabály közötti választás kérdését a közgazdasági hatékonyság szempontjából vizsgáltam, közgazdasági hatékonyság alatt pedig a széleskörűen ismert és használt Pareto-hatékonyság fogalmát értem: Pareto-hatékony egy kimenetel akkor, ha egyik szereplő helyzetén sem tudunk javítani úgy, hogy valamelyik másik szereplő helyzetén ne rontsunk. Ebből a szempontból egy súrlódásmentes, tranzakciós költségek és információs problémák nélküli világban a tulajdoni és a kártérítési szabályok ekvivalensek, teljesen mindegy, melyiket választjuk, eljutunk a Pareto-hatékony kimenetelhez. Nézzük meg ezt egy egyszerű példa segítségével.
A két szemben álló fél egy mosoda (felperes) és egy elektromos üzem (alperes). Az elektromos üzem által kibocsátott füst szennyezi a közelben lévő mosoda ruháit, ezzel kárt okoz a mosodának. Az elektromos üzem profitja 1000 egység, a mosodáé szennyezés nélkül 300 egység lenne, a szennyezés mellett viszont csak 100 (tehát az elektromos üzem 200 egység kárt okoz neki). Az elektromos üzem meg tudná előzni a károkozást, ha 500 költséggel füsttisztító berendezést szerelne be (ezzel profitja 500-ra csökkenne). A mosoda 100 költséggel tud védekezni a kár ellen szűrő beszerelésével. Tehát:
Ha egyik fél sem védekezik a károkozás ellen, az elektromos üzem profitja 1000, a mosodáé 100 lesz.
Ha az elektromos üzem megelőzi a károkozást a füsttisztító berendezés felszerelésével, akkor a saját profitja 500, a mosodáé 300 lenne.
Ha a mosoda védekezik a kár ellen és felszereli a szűrőt, az elektromos üzem profitja 1000, a mosodáé pedig 200 lesz.
Ha mindketten védekeznek a károkozás ellen, akkor az elektromos üzem 500, a mosoda 200 profitot fog realizálni.
Ebben az esetben a Pareto-hatékony kimenetel az lesz, amikor a két szemben álló fél összprofitja a legmagasabb (1200), vagyis az az eset, amikor a mosoda védekezik a károkozás ellen (az ilyen szennyezési esetekben mindig az a hatékony kimenetel, amikor az a fél védekezik a károkozás ellen, amelyik ezt olcsóbban tudja megtenni: jelen esetben a mosoda 100, az elektromos üzem pedig 500 profit feláldozásával tudja ezt megtenni).
Az alapfelállás azonban az, hogy az elektromos üzem szennyezi a levegőt és 200 egység kárt okoz a mosodának, ezért a mosoda bírósághoz fordul. A bíróság kétféleképpen védheti meg a mosoda jogait: kártérítési vagy tulajdoni szabállyal. Ha kártérítési szabály mellett dönt, akkor az elektromos üzem továbbra is szennyezheti a levegőt, de meg kell térítenie a mosodát ért 200 egység kárt. Ebben az esetben az elektromos üzem profitja 800, a mosodáé 300 lesz. Az elektromos üzem vezetői viszont tudják (nincs információhiány!), hogy a mosoda 100 egységnyi költséggel is képes védekezni a szennyezés ellen, ezért (a megegyezést akadályozó tranzakciós költségek hiányában!) a két fél meg fog egyezni: az elektromos üzem fizet egy 100 és 200 közötti összeget a mosodának, a mosoda pedig 100 egységért felszereli a szűrőt. A megegyezés révén mindkét fél jobban jár, és eljutunk a Pareto-hatékony kimenetelhez (a mosoda védekezik a kár ellen, és a két fél összprofitja is 1200 lesz).
Ha a bíróság tulajdoni szabállyal védi a mosoda tiszta levegőhöz való jogát, akkor az elektromos üzem nem szennyezheti a levegőt. Ha felszerelné a füsttisztító berendezést, 500 egységgel csökkenne a profitja. Az előző esethez hasonlóan azonban itt is meg fog egyezni a mosodával, felajánl egy 100 és 500 közötti összeget (így még mindig jobban jár, mintha 500-at veszítene) a mosodának, cserébe a mosoda tulajdonosa 100 egységért felszereli a szűrőt és nem szerez érvényt a tulajdoni szabálynak. Ismét eljutottunk a hatékony kimenetelhez. Tehát egy tranzakciós költségek és információhiány nélküli világban a felek szabadon megegyezhetnek egymással, és bármelyik szabályt használja is a bíróság, mindig elérjük a hatékony kimenetelt.
A valóságban azonban gyakran előfordul, hogy tranzakciós költségek vagy információs problémák akadályozzák a felek megegyezését. Ekkor van különbség a tulajdoni és a kártérítési szabályok között. Ha kíváncsi vagy, pontosan milyen is, olvasd el a bátran a beszámolómat.
Reméljük, hogy felkeltette az érdeklődéseteket az összefoglaló. Ha szeretnétek részletesebben elmélyedni a témában olvassátok el a teljes beszámolót és az arról tartott előadást!
