A Széchenyi István Szakkollégium blogja

Nagy örömünkre szolgál, hogy előadóink között köszönthetjük Csaba Lászlót, az MTA Közgazdaságtudományi Bizottságának a tagját, volt elnökét illetve a Közép- Európai Egyetem professzorát.

1. Mire jó egyáltalán a Gazdasági és Monetáris Unió? Miért van most válságban az euró? Lesz EU-s jövedelemadó?
2. Az EGT szerződés 125. cikke értelmében a tagállamok nem vállalhatnak felelősséget egymás kötelezettségei iránt, azaz valakinek az államadósságát nem lehet számon kérni az eurozóna többi tagján. Ennek az előírásnak mennyiben felel meg az elsősorban Görögország megsegítésére létrehozott alap? 
3. Tényleg ki lehet jól jönni egy olyan válságból, ahol az eurozóna válságáról beszélnek? A '70-es, '80-as évek pénzügyi válságából és euroszkepticizmusából született meg a GMU és az euró. Vajon tovább mélyül a gazdasági integráció?
4. Vajon miért döntött úgy Észtország, hogy a nehézségek kellős közepén, 2011. jan. 1-től hivatalos fizetőeszközévé teszi az eurót? 
5. Portugália egyelőre nem kér a gazdasági mentőcsomagból. Ugyanígy kezdték a görögök és az írek is, a portugálok talán tényleg megússzák?

Sok szeretettel várunk mindenkit!

 Kína napjaink második legdinamikusabban fejlődő országa. 2009-ben átvette Németországtól a világ legnagyobb exportőre címet (rangsorolás a külkereskedelmi forgalom arányában), és csak idő kérdése, mikor kényszerül az Egyesült Államok a világvezető gazdaságainak rangsorában hosszú éveken át őrzött első helyétől elbúcsúzni.

 A szunnyadó óriás kifejezés mára réges-rég érvényét vesztette. Az 1979-es évben Teng Hsziao-ping által elindított modernizáció a kínai gazdaságot egy dinamikus növekedési pályára állította (részletek), mely fejlődés egészen napjainkig töretlen maradt. Ennek eredményeképp már nem egy kiszolgáltatott, belsőleg megosztott országgal néznek szembe a vezető nagyhatalmaknak, mint azt tehették a történelem folyamán egészen a XX. század közepéig, hanem egy olyan országgal, mely feltételeket diktál és akaratának érvényt szerez.

 Habár az amerikaiak már régóta tudatában voltak Kína megerősödésének, csak az elmúlt években került sor a tényekkel való fájdalmas szembenézésre. 2007-ben a kínaiak egy ballisztikus rakétával megsemmisítettek egy használaton kívüli kommunikációs műholdat, mely akció olyan katonai felkészültségről tett tanúbizonyságot, mely az amerikai vezetést erősen mellbe vágta (részletek). Akkoriban felerősödtek a Kínát, mint gazdasági és katonai potenciális fenyegetést beállítók hangjai, a „China rising” szindróma kellemetlen hangulata nehezedett az amerikai minisztériumokra egy ideig.

2009 augusztusában újra megvillantotta Kína erejét, ezúttal nem katonai, hanem gazdasági értelemben. Ugyanis – mivel érdeke már nem fűződött hozzá- az 1980-as évek gazdasági expanziójának alapját képező nyersanyagexport radikálisan lecsökkentését irányozta elő egy olyan napjainkra kiemelten fontossá vált erőforrás esetében, mint a ritkaföldfémek (részletek). A ritkaföldfémek nélkülözhetetlenek a csúcstechnológiát gyártó elektronika és elektrotechnika világában, többek közt ilyen anyagokat használnak föl a mobiltelefonok, folyékony kristályos kijelzők előállításakor, de elengedhetetlenek az új, „zöld” technológiák alkalmazásakor is (részletek). Mivel a ritkaföldfémek kitermelésének Kínában kiemelkedően jó geológiai feltételei voltak, ellentétben például az USA kaliforniai lelőhelyeivel, olyan árat volt képes meghatározni, mellyel csak nagyon kevesen tudták felvenni a versenyt. Így 2009-re a világ termelésének 95%-a a kínai bányákból került fel a felszínre. Nem csoda tehát, hogy a 2009 nyarán előirányzott termelési volumenek, melyek jelentős visszalépést jelentettek a korábbi évekhez képest, igen érzékenyen érintették az innovatív iparágakban elöljáró gazdaságokat.

 Kétségtelen tehát, hogy Kína ma a világ gazdasági erővonalához tartozik. Az országok közti kereskedelemben meghatározó szerepet tölt be, gazdasági döntései az egész világra kihatnak. Fejlődése azonban számos ellentmondással terhes. Egyrészt a haladás korlátozódik a Keleti-partvidékre, a modern világ vívmányainak csupán töredéke jut el Közép-Ázsia vidékeire, melynek arculata leginkább az első ipari forradalom előtti időkhöz hasonlatos. Az itt élő 600 millió ember, a kínai népesség közel fele, még csak nem is hallott soha Sanghaj és Peking gazdagságáról (részletek). Másrészt a fejlődés csak kevesek számára hozza el az anyagi gyarapodást is, a népesség döntő hányada szegénységben él. Az infláció 5% körüli, az alapvető élelmiszerek esetében meghaladja olykor a 10%-ot is, mely tovább mélyíti a gazdagok és szegények közt tátongó szakadékot. Mindezek ellenére a kínai nép elégedett a jelen politikai vezetéssel, ellenszenve legfeljebb a helyi pártfunkcionáriusokra terjed ki (részletek), mely jelenség mutatja a társadalmi alsó és felső osztály közötti tudás és ismeretek terén tátongó űrt.

 Az egyenlőtlenség mértéke napjainkra átlépte azt a határt, mely a társadalmi feszültségek megengedett, tolerálható mértéke húzott meg. A kínai vezetés felismerte, hogy a probléma azonnali cselekvést kíván, azonban kérdés, hogy meddig terjed mozgástere a kialakult gazdasági helyzetben. A reálbérek megemelésével ugyanis csökken a gazdaság versenyképessége, melyre további veszélyt jelent a gazdasági nagyhatalmak nyomása révén lassan elodázhatatlanná váló kínai valuta felértékelésének szükségesssége. Elemzői szakvélemények szerint a kínai nemzeti valuta, a renminbi (egysége a jüan) az amerikai dollárhoz képest 30%-kal alulértékelt. A reálbérek változatlansága mellett már egy 20%-os felértékelés is a külkereskedelmi mérleg erőteljes átrendeződését vonná maga után, így Kínának, a világ jelenlegi hitelezőjének, hamar negatív külkereskedelmi mérleggel kéne szembenéznie, ami viszont az ország jövőbeni növekedését kérdőjelezné meg.

 Mindezek tükrében felvetődik a kérdés, hogy a 80-as években elindított modernizáció, a piacgazdaság bizonyos elemeinek szigorú ellenőrzés mellett való implementálása, elegendő-e a kommunista gazdaságokra jellemző pazarló erőforrás-felhasználás és hatékonyságtalanság ellensúlyozására. Lehet-e termékeny ez a fajta, egymásnak ellentmondó ideológiák gazdasági és politikai leképeződéseinek furcsa egyvelege?

 Ha érdekelnek a válaszok, vagy szeretnél többet megtudni a kínai gazdaságról, kultúráról, akkor gyere el a Téli Táborba, hogy együtt gondolkozhassunk, beszélgethessünk és persze egy jót bulizhassunk!

Infókat találhatsz a honlapunkon és a Facebookon.

Jelentkezni a telitabor@szisz.hu címen tudsz. Várunk szeretettel!

Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki még mindig emlékszik egy ominózus 17 évvel ezelőtti vasárnap délutánra. Akkoriban minden vasárnap 16 órakor kezdődött az MTV Disney műsorblokkja. Mint minden velem egyidős, én is izgatottan vártam a vasárnap délutánokat, hiszen jöttek a kedvenc meséim: Balu kapitány, a Gumimacik és még számtalan másik mesehős. Az még az az idő volt, amikor csütörtökön Szomszédok, péntekenkéntDallas, előtte meg a TV Maci volt látható a TV-ben. Nem voltak külön gyermekműsor csatornák, viszont cserébe színvonalas rajzfilmeket nézhettünk. Ezek közül az egyik vasárnap nagyon megrendítő dolog történt, egyszer csak megszakadt a mese… nem igazán értettem, hogy miért, csak azt tudtam, hogy a kacsameséket szeretném nézni.

Most már tudom, hogy Antall József, az akkori miniszterelnök hunyt el. Az MTV ezt haladéktalanul közölni szerette volna a nézőivel, így az éppen futó Kacsameséket megszakítva közölte a sajnálatos hírt. Nekünk, az akkori gyerekeknek viszont ez a nap nem mást, mint az a nap, amikor félbeszakadt a Vasárnapi Disney. „Egy tengeri szörny felfalta a fagylaltomat!" – kiáltott Dagobert, aztán nemcsak félbeszakadt, hanem a hétfői ismétlésben sem adták le a mese végét. (a történések pontos leírás:http://www.monddmeg.hu/tuddmeg/walt-disney-bemutatta)

Pár éve különböző internetes fórumokon, blogokon újra felkapták a témát. A Facebook-on is szerveződött egy csoport „Akik nézték a vasárnapi Disney-t, amikor meghalt Antall József!” névvel. Mindenki másképp emlékszik, az emlékek összemosódtak: van aki másik filmre emlékszik, van aki szerint bemondó néni közölte a halálhírt, van aki szerint a Himnusz szólt, más gyászzenéről beszél.

Egy generáció kitörölhetetlen emlékeként él az akkori gyerekek fejében, médiatörténeti eseménynek tekintenek rá. Az, hogy ez így megmaradt az a kollektív emlékezetnek köszönhető. Ez nem más, mint az aktív múlt, amely alakítja az identitásunkat. Különösen a ’80-as évek végi politikai eseményekre emlékszünk így. Az emlékezet az egyén és a kollektív identitásteremtésnek jelentékeny alkotóeleme. Kisebb vagy nagyobb számú egyén egy eseményt él át, rögzíti az eseményt, együttes élmény részeseivé válnak, egy élményközösség kapcsolja össze őket. Még olyanoknak is az emlékeivé válnak, akik nem is voltak a részesei. Ez azért van, mert a közösen átélt és az együttes élmény, annyira rögzült, hogy képesek vagyunk újrateremteni, rögzíti az emlékezetben, és az együttes fantáziálás emléke lesz (bővebben:http://eper.elte.hu/eper.phtml?cim=nostenyalom.html).

És hogy mi is történt Dagobert bácsi fagylaltjával, itt megnézhetitek:

Kacsamesék - A gonosz bálna (1/3)
 

Kacsamesék - A gonosz bálna (2/3)
 

Kacsamesék - A gonosz bálna (3/3)